HunniaNet

 

 

"Aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is, aki uralja a jelent, az uralja a múltat is"
(Orwell)

Zámbó Zoltán
2008. december 25.

Úton egy totális diktatúra felé

Bizonyára sokan meglepődnek azon, hogy valaki diktatúrával „rémisztget”, holott ők a veszélyt az ellenkező irányból érzékelik, s arról panaszkodnak, hogy napjainkban szinte mindent meg lehet tenni, szinte mindent szabad, ami teljes káosszal, anarchiával fenyeget. Az igazság az, hogy amit ők szabadságként neveznek meg, az csupán a rácsok között rohangáló és grimaszoló majom szabadsága, valójában csak szabadosság, ami oly nagy mértékben különbözik az igazi szabadságtól, mint az útszéli prostituált közösülése az önzetlen, önfeláldozó szeretettől.

A bennünket fenyegető diktatúra abban különbözik a múlt század vörös, illetve barna diktatúráitól, hogy nem olyan brutális nyíltsággal valósítja meg céljait, sokkal inkább rejtőzködő, ugyanakkor ugyanúgy az egész bolygó, az élet minden területének uralására törekszik, mint elődei. A leendő és nagy részben már megvalósult „szép új emberi világot” a nemzetközi pénzügyi körök vezetői és a nemzetek fölötti óriásvállalatok tulajdonosai, irányítói készítik számunkra.


hetek.hu
2006. március 12.

Semmit sem hiszünk el nekik

A globalizációs folyamat kritikusai egyre többet hallatják a hangjukat. A seattle-i, a melbourne-i és a prágai események megmutatták a jelenlegi gazdasági szerkezet ellenzõinek és veszteseinek elszántságát – és sokszín?ségét is. A tüntetõk a legkülönbözõbb szervezõdések tagjai: vannak közöttük környezetvédõk, kizárólag békés eszközökhöz folyamodók, mint a humanisták, csakúgy mint anarchisták, baloldaliak és sok más egyéb csoport is. A humanista mozgalom az egyik szellemi mozgatórugója az antiglobalista irányzatnak. Az IMF által szimbolizált világrendrõl, a globa-lizáció lehetséges alternatívájáról beszélgettünk Szigeti Balázzsal, a Humanista Párt alelnökével, aki többedmagával részt vett a prágai eseményeken.


Népszabadság
2006. március 12.

Az antiglobalizáció paradoxonja
Guy Verhofstadt belga miniszterelnök nyílt levele

Guy Verhofstadt belga miniszterelnök, az Európai Unió soros elnöke. E minőségében vett részt a legutóbb Genovában megtartott G8-csúcsértekezleten. Ez a nyílt levél – amely ma a világ hetven országában jelenik meg – az ottani eseményekkel kapcsolatos véleményét tükrözi. A levél emellett személyes felhívást tartalmaz a nyolcak találkozóinak újraértelmezésére és átalakítására. A nyílt levélben foglaltak megvitatására 2001. október 30-án nemzetközi találkozót tartanak a belgiumi Gentben.




PageRank ellenőrzés

Honlaptérkép

 
 

A HunniaNet.net szerkesztői kijelentik, hogy a HunniaNet oldalain megjelenő írások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállalnak, mindenkor a szerzők viselik az erkölcsi, politikai és jogi felelősséget, úgy a polgári jogi, mind a büntetőjogi következményeket illetően.