HunniaNet

 

 

"Aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is, aki uralja a jelent, az uralja a múltat is"
(Orwell)

cc
1 2 3 4 5

index.hu
2010. március 11.

A holokauszthelyeslés legális

Nemcsak a múltkori cikkünkre érkezett, többnyire brutális hangvételű 1166 hozzászólás tanulságai, hanem az államfő által most aláírt törvény hiányosságai és borítékolható következményei alapján is kijelenthető, hogy a holokauszttagadás betiltása semmit sem fog javítani a közbeszéd állapotán. Ellenkezőleg, új lendületet ad a nácibeszéd terjedésének, és a véleményszabadság további korlátozásait vonja maga után.


Kuruc.info
2010. március 10.

Már a jogállam látszatára sem ad a Fidesz-SZDSZ szabad madara: államvallássá emelte Sólyom a holokausztmítoszt

Sólyom László köztársasági elnök aláírta a holokauszttagadást büntető Btk.-módosítást szerdán, mert véleménye szerint a jogszabály nem alkotmányellenes - közölte Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője. Így teljesedik ki a cionista diktatúra hazánkban: bevezetik a gondolatrendőrséget is.


Kuruc.info
2010. március 3.

A hatodik pecsét: Az Antikrisztus eljövetele

Hat axióma, amiből a többi következik:
1/. A világi ember végzetesen eluralkodik a lelki lények fölött.
2/. Az anyagi (testi) élet mindenben a szellemi (erkölcsi) fölé kerekedik.
3/. A gonoszság megsokasodik, a szeretet meghidegül.
4/. Jézus ellenpontja lesz maga a megtestesült gonoszság.
5/. Hatalomra kerül a Bűnnégyesség: vagyis a Sátán, az Antikrisztus, a Hamis próféta és a Pénz.
6/. A jelek már sokasodnak és beteljesednek, egy „Új Rend” nevében, elkezdődött a földi civilizáció megsemmisítése.


Kuruc.info
2010. február 15.

"Azt az 1%-ot, akik a haszonélvezői ennek a neoliberális diktatúrának, meg kell rendszabályozni"

- Elvállalta a Jobbik színeiben a köztársasági elnök-jelöltséget. Női államfőként meg tudja majd jeleníteni azt az érzékenységet, empátiát, amit jogvédőként és EP-delegáltként képvisel?

Morvai Krisztina- A jelenlegi alkotmányos keretek között is van a köztársasági elnöknek egyfajta szimbolikus, a nemzetet összetartó, egységbe kovácsoló szerepe. Tény, hogy ez manapság furcsán jelenik meg. Ez a szerep jelenleg kimerül az általánosságokban: legyen szeretet, békesség, boruljunk egymás karjaiba azokkal, akik kilövik a szemünket. E téren éles különbséget szeretnék tenni. S ezt nem tartom a nőiességgel összeegyeztethetetlennek. Az igazságosság női tulajdonság is. Akkor lesz áttörés a világban is, amikor a szeretet és az igazságosság nem egymást kizáró fogalmak lesznek, hanem szorosan összetartozók, a politikában éppúgy, mint más emberi kapcsolatokban, így a családban.

 


Gróf Endre közgazdász
2010. február 14.

Zsidó holokauszt és bűncselekményi védelme

Érthetetlen előttem, hogy egy eseménnyel való történelem-tudományi foglalkozás hogyan válhat büntetőjogi kategóriává? Ezen abszurditás okát keresve kezdtem foglalkozni a zsidó holokauszt témájával.

Az már mindenképen gyanút keltő, hogy egyes országokban törvényileg tiltják a zsidó holokauszt kutatását, és annak bármilyen formájú, mértékű minősítését, relativizálását, bírálatát, tagadását. Emberileg ugyanis nehéz megérteni, hogyha valami igaz, akkor miért kell ilyen tiltást foganatosítani? Sőt örülni kellene annak, hogy mások, vagyis minél többen foglalkozzanak vele, s győződjenek meg maguk is annak valóság tartalmáról. A tények ugyanis köztudottan makacs dolgok, megmásíthatatlanok, és azok bármilyen jellegű vizsgálódásoktól, vagy éppen a tagadásoktól nem fognak változni.


Kuruc.info
2009. november 15.

Lipusz Zsolt: Kilencven éve megadatott a nemzetnek az újrakezdés lehetősége

Magyarország az 1867 óta fennálló Osztrák- Magyar Monarchia tagországaként mint vesztes fél került ki az első világháborúból 1918. november 3-án. Sajnos, a hátországban a három évtizedes belső bomlasztás után felülkerekedtek az anarchia és a rombolás erői, amelynek az lett az eredménye, hogy a gyászos – antifáink és kretén bolsevikjaink által ma is kőbe vésett tízparancsolatként tisztelt – Párizs környéki békekonferencián hozott határozatok által Magyarországot keresztre feszítették.


Kuruc.info
2009. november 10.

Zsidó rabbik: "Egészen apró goj gyerekeket is meg lehet ölni"


Útmutató a gojok megöléséhez
A Király tanítása címen Izraelben most jelent meg egy könyv, amelynek két rabbi szerzője azt tárgyalja, hogy mikor, miért és milyen körülmények között lehet, sőt, kell megölni a gojokat. A rabbik szerint bizonyos esetekben a zsidók ártatlan goj gyermekeket is megölhetnek. Azonnali elhatárolódást várunk Jeszenszky Gézától, Lipták Bélától, Csintalan Sándortól és Emmerich Kertesztől.


Jonathan Cook
2009. október 18.

Izraeli sikerkönyv, amely megdönti a nemzeti tabut A zsidó nép fogalma mesterséges találmány, állítja a történész

Senki sem lepődött meg jobban, mint maga Shlomo Sand, hogy tudományos könyve tizenkilenc hétig az izraeli sikerkönyvek listáján szerepelt, és a történelem professzor sikeres lehetett, annak ellenére, hogy könyve megkérdőjelezi Izrael legnagyobb nemzeti tilalmát.

Dr. Sand szerint, a zsidó nemzet fogalma - amely indoklásul szolgált arra, hogy a zsidó nemzetnek szüksége van egy biztonságos lakhelyre - nem más, mint egy valamivel több, mint száz évvel ezelőtt kitalált mítosz. Mint ismeretes, Izrael állam létrehozásának szükségességét ez a mítosz támasztja alá.


Kuruc.info
2009. augusztus 10.

Lenhardt Balázs: Mennyit ér egy magyar Magyarországon?

Pénteken eltemették a meggyilkolt kislétai cigánynőt, Balogh Mariát. Isten nyugosztalja. Rosszkor volt, rossz helyen, és minden bizonnyal egy olyan játszmába keveredett, ami messze túlmutat rajta és környezetén. Ez a játszma végtelenül aljas, kitervelői polgárháborút akarnak kirobbantani magyarok és cigányok között. Ennek érdekében pedig ártatlanokat gyilkolnak, sörétes puskával, éjnek idején.


HunHír
2009. július 31.

Az ENSZ beismerte: Zsidó újgyarmatosítás Közép-Európában

A németországi zsidó Palmer Capital egy angliai zsidó befektetővel együtt 211 millió eurós alapot hozott létre termőföldek felvásárlására Lengyelországban, Magyarországon, Csehországban és Romániában. Jacques Diouf, az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezete, a FAO igazgatója újgyarmatosításnak nevezi a folyamatot.




PageRank ellenőrzés

Honlaptérkép

 
 

A HunniaNet.net szerkesztői kijelentik, hogy a HunniaNet oldalain megjelenő írások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállalnak, mindenkor a szerzők viselik az erkölcsi, politikai és jogi felelősséget, úgy a polgári jogi, mind a büntetőjogi következményeket illetően.