HunniaNet

 

 

"Aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is, aki uralja a jelent, az uralja a múltat is"
(Orwell)

Megosztom a Twitteren! Megosztom a Facebook-on! Felveszem a Google könyvjelzőim közé! Megosztom a Startlapon! Nyomtatóbarát verzió

Lipusz Zsolt: Kilencven éve megadatott a nemzetnek az újrakezdés lehetősége

Kuruc.info
2009. november 15.
 
Magyarország az 1867 óta fennálló Osztrák- Magyar Monarchia tagországaként mint vesztes fél került ki az első világháborúból 1918. november 3-án. Sajnos, a hátországban a három évtizedes belső bomlasztás után felülkerekedtek az anarchia és a rombolás erői, amelynek az lett az eredménye, hogy a gyászos – antifáink és kretén bolsevikjaink által ma is kőbe vésett tízparancsolatként tisztelt – Párizs környéki békekonferencián hozott határozatok által Magyarországot keresztre feszítették.

Az első kommunista vészkorszak szörnyűségeitől, a faji bosszúhadjárat nyomán eláradó vérfolyamtól a román hadsereg hordái és Horthy Miklós nemzeti hadserege  szabadította meg nemzetünket. A románok természetesen – 1944/ 1945 népirtásából ízelítőt adva – kifosztották hazánkat, majd elzavarták – egyébként nagyon helyesen —  a vörösöket. A  nemzetét, családját s a történelmi arisztokráciát megtagadó „vörös gróf”, Károlyi Mihály leszereltette jugoszláv ügynökével, az 1962-ben  Tito kegydíjasaként Luciferhez távozó alkoholista  Linder Béla hadügyminiszterrel a k.u.k. hadsereg magyarországi sorozási és hadkiegészítési részét, majd várta ez a szerencsétlen, férfiatlanságban és magyartalanságban  a mai virágos- madaras közéleti nyikhajok politikai elődjének méltán tekinthető 20. század eleji fajankó Fletó, hogy az antant békegalambjai elérjék és megvédjék hazánk határait.  A vörös-bolsevik vészkorszak után következett Horthy nemzeti hadseregének 1919. november 16-ai, budapesti bevonulása. A Monarchia flottájának legutolsó főparancsnoka, az ellentengernagy  Horthy fehér lovon vonult be az akkor épp eső áztatta, ónos- szürke aurában tetszelgő vörös fővárosba. Félhülye, a kommunizmus „Endlösungjában” szocializálódott „történészeink” véleménye szerint Horthy „lovas tengerész” volt. Ezen csak az a kretén idióta ironizál, akinek fogalma sincs arról, mit jelentett nemzetünknek 1920. június 4-e.  A mindenütt boldog izgalomban ünneplő, sűrű embertömeg kísértre útvonalon vonuló fővezért a Gellért szálló előtt köszöntötte Budapest főpolgármestere. A leendő kormányzó a helybéli elöljáró üdvözlő szavaira a következőképpen válaszolt: „Polgármester Úr! Fogadja meleg szavaiért hálás köszönetemet, a Magyar Nemzeti Hadsereg nevében. Ma, ennek a városnak a küszöbén, nem vagyok abban a lelkiállapotban, hogy szokásos frázisokat használjak. Igazságérzetem megköveteli, hogy minden kertelés nélkül mondjam ki azt, amit e pillanatban érzek. Amikor még messze voltunk innen, és csak halvány reménység pislogott bennünk, hogy valaha még fegyverrel a kézben viszontláthassuk ezt a nagy, megtévelyedett várost, átkoztuk és gyűlöltük, mert a távolból természetesen csak a szennyet, a nagy piszkot láttuk, nem az üldözést és a mártíromságot szenvedő szegény magyar testvéreinket. A magyar nemzet szerette és becézte Budapestet; mégis az utóbbi időben ez a város a magyar nemzet megrontója lett. Most, itt a Duna partján, tetemre hívom a magyar fővárost. Ez a város megtagadta ezeréves történelmét, ez a város sárba tiporta a Szent Koronát, sárba tiporta a nemzet színeit, és vörös rongyokba öltözött. Börtönbe vetette és elűzte hazájukból a nemzet legjobbjait. Ezenfelül elprédálta még összes javainkat. Mégis, minél jobban közeledtünk ide, annál inkább olvadt le szívünkről a jég, és mi készek vagyunk megbocsátani. Megbocsátunk ennek a bűnbe sodort városnak, ha hazatér a haza szolgálatába, ha szívéből, lelkéből szereti a rögöt, melyben őseink csontjai porlanak, szereti a rögöt, melyben őseink csontjai porlanak, szereti azt a rögöt, amelyet verejtékes kezekkel munkálnak falusi testvéreink. Szereti a koronát, a kettős keresztet, szereti a három hegyet és a négy folyót, szóval magyar hazáját és magyar fajtáját. Katonáim – miután betakarították a földekről az Isten áldását – fegyvert fogtak, hogy rendet teremtenek e hazában. Ezek a kezek nyitva vannak a testvéri kézszorításra, de büntetni, sújtatni is tudnak, ha kell. Adja Isten, hogy erre ne kerüljön sor, és hogy azok, akik bűnösök, vagy annak érzik magukat, megtérjenek és hatványozott erővel segítsenek felépíteni a magyar nemzeti színekben tündöklő Budapestet. A mártírokat, az itt sokat szenvedett velünk érző testvéreinket meleg, tiszta szeretettel öleljük keblünkre.” Ez a spártai beszéd hangzott el ma 90 éve. Akkor egy rendszerváltoztatás elé nézett az ország. Húsz évvel ezelőtt is felakaszthattunk volna néhány bolsevikot. Elmulasztottuk. Lelkünk rajta.

 



« Vissza
Kapcsolódó anyagok

 


PageRank ellenőrzés

Honlaptérkép

 
 

A HunniaNet.net szerkesztői kijelentik, hogy a HunniaNet oldalain megjelenő írások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállalnak, mindenkor a szerzők viselik az erkölcsi, politikai és jogi felelősséget, úgy a polgári jogi, mind a büntetőjogi következményeket illetően.