HunniaNet

 

 

"Aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is, aki uralja a jelent, az uralja a múltat is"
(Orwell)

Megosztom a Twitteren! Megosztom a Facebook-on! Felveszem a Google könyvjelzőim közé! Megosztom a Startlapon! Nyomtatóbarát verzió

Bogár László: a most búcsúzó év legfőbb tanulsága

Bogár László (Magyar Hírlap Online)
2008. december 31.
 
"Nem tehetem, mert nem a föld az emberé, hanem az ember a földé, és ha majd kiirtottátok az utolsó erdőt, megmérgeztétek az összes folyót, elpusztítottatok minden életet, és ott ültök majd az ebből összeharácsolt »aranydombotokon«, akkor ti is rájöttök, hogy az aranyat nem lehet megenni."

Az elmúlóban lévő év módfelett kalandosra sikeredett utolsó negyedében az átlagosnál sokkal gyakrabban hozta elő a közbeszéd a címben szereplő fogalmakat. Mivel helyzetünk "kalandossága" (akárcsak a "nemzetközi helyzet") fokozódni látszik, óévbúcsúztatóként talán érdemes nem szokványos módon is szemügyre venni ezeket a fogalmakat. Mert bár az uralkodó gondolkodásmód a globalitás "szép új világának" alappilléreiként ünnepli őket, mintha mégsem lenne minden egészen rendben köröttük.

The business of the business is the business – mondja az ultraliberális doktrína. A szellemes szállóige lényege, hogy ha valami rövid távon és üzemgazdaságilag profitot hoz, akkor is folytatni, sőt fokozni kell e tevékenységet, ha tudjuk, hogy akár százszor ekkora kárt okoz a külső természetben (ökológiai rendszer) és/vagy a "belső" természetben (szociokulturális szövetrendszer). De hogyan lehetséges ez egyáltalán? Nyilván csak úgy, hogy e pusztítás "költségei" másnál merülnek fel, vagyis "enyém a haszon, tiéd a veszteség". Ezt a cinikus-gátlástalan önkényuralmi gesztust a közgazdaságtan, amely előzékenyen siet e pusztító létmód apologétája lenni, tudományoskodó nagyképűséggel "externáliának" vagy extern költségnek nevezte el.

A profit tehát úgy keletkezik, hogy hatalmi erőszakkal kényszerítünk másokat arra: ők fizessék meg az általunk végzett tevékenység költségeit vagy legalábbis e költségek többségét. A profit tehát ontológiai értelemben "nem létezik", ami annak látszik, az csak a lét állandó felsebzésének árán mutatkozhat nyereségnek, mögötte mindig ott rejlik valahol a pusztulás "negatív lenyomata". Ha munkaerőt "vásárol" a tőke, akkor csak azt az izomerőt és/vagy értelmi erőt vásárolja meg, amelyre a munka során közvetlenül szüksége van. Ám a munkaerő-állat már csak olyan lény, amelyet másnap reggelre a "család-üzem" csak komplex emberi lényként termelhet újra. (És nem csak izmainak vagy eszének azt a kis szeletét, amelyet munkahelyén mozgásba hozott!) Ez viszont a tőketulajdonos "vásárlót" nem hatja meg, ő továbbra is csak a neki közvetlenül szükséges tulajdonságkészlet használatáért hajlandó fizetni, és ezzel folyamatosan mélyülő mértékben károsítja meg a "család-üzemet". Ha trópusi fát dolgoz fel, a fa árában csupán az üzemgazdasági költségek vannak benne. Amennyiben ugyanis az esőerdőn keletkező ökológiai sebek begyógyításának komplex költségei is benne lennének, akkor a valóságos ár sokkal nagyobb lenne, és a profit azonnal értelmezhetetlenné válna. Így azonban folyamatosan és végzetesen károsítja a tőke a természet-üzemet és rajta keresztül minden élőlény életesélyét. Ez tehát a profit abszurditása, ám hasonlóan abszurditás történetünk másik két főszereplője is.

Lássuk először a kamatot!

A hétköznapok során mindenki természetesnek tartja, hogy a kölcsön felvevője kamatot fizet, mert úgy véljük: ez a felvett pénz "használati díja", és ezt várjuk akkor is, ha mi tesszük be megtakarításunkat a bankba. Egy rövid kis példa is bebizonyíthatja azonban, hogy ez igen veszélyes hiedelem. Ha kétezer évvel ezelőtt valaki egyetlen dollárt tett volna be egy bankbetétbe, és évente mindössze két százalék lett volna azóta az éves kamat, mindez kamatos kamattal napjainkig százezertrillió dollárra nőtt volna. A Föld minden lakójának tízezer éven keresztül minden jövedelmét oda kellene adnia a szerencsés betétesnek, hogy az összeg kifizethető legyen. A Föld méretével azonos aranygolyót lehetne ebből a pénzből készíteni, bár természetesen ennyi arany az egész naprendszerben összesen sincs. Aligha véletlen, hogy valamennyi tradicionális szakrális kultúra tiltotta a kamatszedést, sőt előírta, hogy 7–12 évenként minden adósságot eltöröljenek, függetlenül attól, hogy hol tart a visszafizetése. Az ősi bölcsesség ösztönösen érezte, hogy a kamat (vagyis minden exponenciális folyamat!), mint a példából láttuk, minden emberi közösség összeomlásához vezet. A kereszténységnek a 16. század elején bekövetkező válsága és a protestantizmus létrejötte is két ontoszociális tömegpusztító fegyvernek köszönhető – az egyik a kamat, amely felett egyre inkább szemet hunyt az egyházi uralmi rendszer. (Tehette már csak azért is, mert közben ő maga is felépítette új vállalkozását, a "megbocsátásipari művekként" üzemeltetett búcsúcédulát. Luther éppen ezek ellen lázadva írta meg híres "pontjait".) A modernitás elmúlt századai során e tilalmak már ugyan elenyésztek, de hogy, hogy nem, hatvan-hetvenévenként mindig jött egy mindent elpusztító, és így az egész pénzhatalmi rendszert is romba döntő háború, járvány, egyszóval világválság, amely eltörölt minden adósságot és követelést. Ebből az aspektusból szemlélve elég vészjósló, hogy 63 évvel ezelőtt ért véget az utolsó ilyen nagy világégés… Íme a kamat abszurditása!

De lássuk a kettejüket összekötő harmadik szereplőt is, a spekulációt!

A spekuláció – vagy kicsit elegánsabban: "spekulatív ügyletek" – az összefoglaló neve azoknak a tranzakcióknak, amelyeknek lényege: valamilyen profittal vagy kamattal összefüggő akció főszereplője igyekszik minél pontosabban eltalálni, hogy ki lesz a vesztes, és milyen mértékben, vagyis ki fogja viselni az ő remélt gyarapodásának "költségeit". (És persze, ha információs tőkéje, pénzhatalmi pozíciói és kapcsolatai ezt lehetővé teszik, akkor igyekszik aktívan "elősegíteni" a számára a lehető legtöbb nyereséggel kecsegtető jövőverzió kialakulását.)

Ennek példáit láthattuk a gigantikus "buborékok" felfújásával, amelyhez az első történelmi "lecke" egyébként a holland tulipánőrület volt a 18. század elején, amikor a csúcsponton már akár hatalmas amszterdami polgárházakat is adtak egyetlen különleges tulipánhagymáért. Végül azonban minden buborék elpukkan, és "ebül szerzett jószág ebül vész el", óriási pusztulás és szenvedés után visszaáll a dolgok "normális rendje". Ebben az évben ezt láthattuk az amerikai ingatlanpiacon, aztán az olajárak alakulásán vagy akár a forint elleni októberi spekulatív támadáskor. Hatalmas veszteségek és nagy szenvedés után visszaérni oda, ahonnan elindultunk – íme a spekuláció abszurditása.

És végül nézzük, mi és hogyan köti össze ezeket a "tömegpusztító fegyvereket". Amikor a 19. század elején a Nyugat felé törő fiatal Amerika azt követelte Seattle indián törzsfőnöktől, hogy nevetséges összegekért lenne szíves átadni a törzs földjeit, ő csak ennyit válaszolt: "Nem tehetem, mert nem a föld az emberé, hanem az ember a földé, és ha majd kiirtottátok az utolsó erdőt, megmérgeztétek az összes folyót, elpusztítottatok minden életet, és ott ültök majd az ebből összeharácsolt »aranydombotokon«, akkor ti is rájöttök, hogy az aranyat nem lehet megenni."

Ennél többet vagy mást ma sem mondhatunk. A külső és belső természetnek az élet alapjául szolgáló értékmezői sohasem kerülhetnek a közösséggel szembeforduló "magánerő" rendelkezése alá. Vagy ha mégis odakerülnek, akkor a profit, a kamat és a spekuláció csúcsfegyverei által az egész közösség – és vele együtt maga az élet is – menthetetlenül elpusztul. Ez lehet talán a most búcsúzó év legfőbb tanulsága – és egyben útravaló a jövőhöz.

Bogár László - Magyar Hírlap Online



« Vissza
Kapcsolódó anyagok

 


PageRank ellenőrzés

Honlaptérkép

 
 

A HunniaNet.net szerkesztői kijelentik, hogy a HunniaNet oldalain megjelenő írások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállalnak, mindenkor a szerzők viselik az erkölcsi, politikai és jogi felelősséget, úgy a polgári jogi, mind a büntetőjogi következményeket illetően.