HunniaNet

 

 

"Aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is, aki uralja a jelent, az uralja a múltat is"
(Orwell)

Megosztom a Twitteren! Megosztom a Facebook-on! Felveszem a Google könyvjelzőim közé! Megosztom a Startlapon! Nyomtatóbarát verzió

Az antiglobalizáció paradoxonja
Guy Verhofstadt belga miniszterelnök nyílt levele

Népszabadság
2006. március 12.
 
Guy Verhofstadt belga miniszterelnök, az Európai Unió soros elnöke. E minőségében vett részt a legutóbb Genovában megtartott G8-csúcsértekezleten. Ez a nyílt levél – amely ma a világ hetven országában jelenik meg – az ottani eseményekkel kapcsolatos véleményét tükrözi. A levél emellett személyes felhívást tartalmaz a nyolcak találkozóinak újraértelmezésére és átalakítására. A nyílt levélben foglaltak megvitatására 2001. október 30-án nemzetközi találkozót tartanak a belgiumi Gentben.

A globalizáció ellenzőihez!

Seattle, Göteborg, Genova... Tízezrek tüntetnek az utcákon, és orkánszerűen hallatják a hangjukat. Friss szél posztideológiai korunkban. Ha nem járna vele értelmetlen erőszak, szinte megtapsolhatnánk. A globalizáció ellenzői jókor jött ellenerőt képeznek akkor, amikor a politika olyannyira sterillé, sivárrá, technokratává vált. Ez az ellenerő jót tesz a demokráciának. Ám tulajdonképpen mit is akartok velünk tudatni, ti, akik ellenzitek a globalizációt? Akartok-e, mint a Black Block, erőszakot alkalmazni a magántulajdon minden formájával szemben? Vagy talán a Slow Food mozgalmat reklámozzátok, ezt a mondén klubot, amely tetszetős kiadványokban ad ötleteket ahhoz, hogyan táplálkozzunk helyesen elegáns éttermekben?

Hirtelen mi lett olyan helytelen a globalizációban? Röviddel ezelőtt még haladó értelmiségiek is dicshimnuszokat zengedeztek a világot átfogó piacról, ami jólétet hozna az eddig szegénységgel, gazdasági hanyatlással küszködő országoknak. Jogosan. A gyakorlat azt mutatja, hogy egy ország gazdasági nyitásának minden százaléka a lakosság egy főre eső jövedelmének egy-egy százalékos növekedését hozza magával. Ezzel magyarázható a szingapúriak gazdagsága, keserű, szembetűnő különbséget mutatva Mianmar zárt gazdaságával szemben. Egyszóval Seattle-ig a globa-lizáció nem bűnnek, hanem az emberiség áldásának számított. Éles ellentét ez a jobboldali szélsőségesekkel szemben, akik szakadatlanul az identitás elvesztése miatt akadékoskodnak. De azóta ti is egyfajta korunkbeli feketehalálként kezelitek a globalizációt, ami nyomorba dönt és bajt okoz.

A globalizáció, a határok lebontása persze gyorsan „határok nélküli önzésbe” torkollhat. A gazdag Nyugat szemében a szabadkereskedelem magától értetődő dolog – de jó, ha mégsem a saját gazdaságnak esetleg ártó termékekről van szó. Nem kell cukor a harmadik világból. Nem kell textiláru Észak-Afrikából. Az oly nagy hévvel propagált világkereskedelem általában egyirányú út: a gazdag Északról a szegény Dél felé vezet, nem pedig fordítva.

Mindazonáltal ellentmondást is látok a gondolatmenetetekben. Ellenzitek az amerikai hamburgerláncokat, a multinacionális vállalatok által genetikailag módosított szóját, a fogyasztói magatartást meghatározó, világszerte elterjedt márkaneveket. Néhányotok számára újra kicsi, kis léptékű kellene hogy legyen minden. Térjünk vissza a helyi piachoz, a helyi közösséghez. Hacsak nem a migrációról van szó! Akkor viszont a cél a globalizáció. Hontalanok serege Európa és Észak-Amerika határai mentén vonulva, rácsodálkozva a jóléti társadalom kirakataira. Illegálisak milliói, akik kivetett páriákként, nyomorúságos körülmények között élnek, remélve, hogy valamicske jut nekik a nyugati gazdagságból. Nem éppen a szabadkereskedelem és a beruházások hiánya terelte őket a Nyugat felé vezető útra?

Másrészt síkraszálltok azért, hogy toleráljuk az együttélés legkülönbözőbb formáit, a sokféle életstílust. De hát nem a globalizációnak köszönhető az, hogy manapság multikulturális, toleráns társadalomban élünk, ahol mindez lehetséges? Azt hittem, csak a múltat dicsőítő konzervatívok, a saját fajukra esküvő szélsőjobboldaliak vagy a Bibliát, Koránt lengető vallási fanatikusok kívánják vissza az egykor körülhatárolt helyi társadalmakat. A globalizáció ellenzői közül néhányan – akkor is, ha ők nem úgy érzékelik – veszélyesen kitérnek a jobboldali szélsőségesek vagy populisták irányába, azzal a különbséggel, hogy az előbbiek azért lépnek fel a multinacionális vállalatok ellen, mert úgy vélik, hogy azok ártanak a Délnek, míg a szélsőjobboldaliak – így Le Pen Franciaországban – azért becsmérlik a multikat, mert szerintük a saját gazdaságnak saját kézben kellene maradnia.

Gyakran teszitek fel a jó kérdéseket. De jók a válaszaitok is? Ki tagadja manapság az éghajlatváltozást és a Föld felmelegedését? De nem csak nemzetközi szinten kötött, globális megállapodásokkal birkózhatunk meg ezekkel a problémákkal? Ki az, aki nem látja a szabad világkereskedelem értelmét a legszegényebb országok számára? De nincs ehhez szükség globális szociális és ökológiai normákra is? Vagy vegyük a gyenge pénznemek elleni erkölcstelen spekulációt, amire néhány évvel ezelőtt a mexikói peso vagy a maláj ringgit esetében volt példa. Nem lehet nagyobb valutaövezetekkel, tehát globalizációval elejét venni a spekulációnak? A dollár vagy az euró ellen spekulálni: ez jobban elriasztja az üzérkedőket, mint bármilyen adó.

Úgy vélem, nincs értelme, ha minden kritika nélkül vagyunk hívei vagy ellenzői a globalizációnak. A kérdés inkább az, hogyan juthat hozzá mindenki, a szegény is a globalizáció nyilvánvaló előnyeihez anélkül, hogy a hátrányait is el kellene szenvednie. Mikor lehetünk biztosak abban, hogy a globalizáció nem csupán korlátozott számú szerencsés ember számára, hanem a szegények széles tömegeinek is nyereséget hoz?

Hadd ismételjem meg: a globalizáció ellenzőiként kinyilvánított aggodalmatok jogos. De ahhoz, hogy a jogos kérdéseitekre jó válaszokat találjunk, nem kevesebb, hanem több globalizáció szükséges, mondta James Tobin is. Ez az antiglobalizáció paradoxonja. Mert hiszen a globalizáció jóra és rosszra egyaránt felhasználható. Ezért van szükség arra, hogy a környezet, a munkakapcsolatok, a valutapolitika problémáit világméretűen, erkölcsi indíttatással közelítsük meg. Másképpen szólva, a kihívást nem a globalizáció fékezése, hanem annak erkölcsi keretekbe foglalása jelenti. Én ezt „etikus globalizációnak” nevezném, amely három fontos elemnek, a szabadkereskedelemnek, a tudásnak és a demokráciának a háromszögéből áll, másképp kifejezve: három része a kereskedelem, az együttműködés és a konfliktusmegelőzés.

A demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartása az egyetlen út az erőszak, a háborúk tartós elkerüléséhez, a kereskedelem és a jólét lehetővé tételéhez. A nemzetközi közösségnek azonban még mindig nem sikerült kikényszerítenie a kisfegyverek világméretű betiltását vagy felállítania egy állandó nemzetközi büntető törvényszéket.

Ezenkívül több segítségre van szükség a gazdag Nyugattól. Szégyen, gyalázat, hogy több mint 1,2 milliárd embernek még mindig nem áll rendelkezésére kielégítő orvosi ellátás, megfelelő oktatási rendszer. A kereskedelem egymagában nem fogja kiszabadítani a legkevésbé fejlett országokat az elmaradottságukból. Több kereskedelem mellé nagyobb fokú fejlesztési együttműködés is kell annak érdekében, hogy kikötők és utak épüljenek, iskolák, kórházak létesüljenek, valamint hogy szilárd jogrendszer fejlődhessen ki.

Végül a világkereskedelem továbbfejlesztése. Az összes piac liberalizálása a fejlődő országok éves jövedelmének 700 milliárd dolláros növekedésével járna, ami a jelenlegi fejlesztési segély teljes volumenének tizennégyszeresére rúg. Legyen vége annak, hogy a nyugati mezőgazdasági túltermelés a harmadik világ piacaira kerül! Legyen vége a banánra, rizsre, cukorra érvényes igazságtalan, kivételes szabályozásoknak! Ilyen kivételek csak fegyverekre lehetnek érvényesek! „Everything but arms” (mindent, csak fegyvert nem) legyen a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) következő tárgyalásainak jelszava.

Több szabadkereskedelem, több demokrácia és az emberi jogok nagyobb fokú tiszteletben tartása, több fejlesztési segély. Elegendő ez az etikus globalizációhoz? Bizonyára nem! Ami hiányzik, az egy politikai eszköz, amellyel ez kikényszeríthető. Egy világméretű politikai válasz, amely ugyanolyan erőteljes, mint a globalizált piac, amiben mi már úgyis élünk. A gazdag országok G8-csoportjának helyére a regionális együttműködést támogató, meglévő szervezetek nyolcasának kellene lépnie. Ezen nyolcak között fontos, igazságos helyet kapna a Dél, ezek a nyolcak jó pályára irányítanák a gazdaság globalizációját. Más szóval, ez olyan fórum lenne, ahol egyenjogúan képviselve lennének a legfontosabb kontinentális együttműködési szervezetek: az Európai Unió, az Afrikai Unió, a Mercosur, az ASEAN, a NAFTA stb.

Ez az új G8 lehet/legyen a munkakörülmények globális erkölcsi normáiról, a szellemi tulajdonról, a kormányzásról szóló kötelező érvényű megállapodások megkötésének helyszíne. Egyben ez a megújított G8 kezdeményezhetné a szükséges irányelveket, adhatna impulzusokat a nagy nemzetközi intézmények és tárgyalási fórumok, így a WTO, a Világbank, Kiotó számára. Ezt a G8-csoportot már nem uralják kizárólag a nagy és gazdag országok, hanem nyitva áll a világtársadalom minden tagja előtt, és képes megfelelő választ adni a világméretű problémákra, mint például a nemzetközi emberkereskedelem elleni küzdelem.

Csírájában láttunk már ilyen folyamatot elindulni: Bonnban, a kiotói jegyzőkönyvről folytatott tárgyalások során, amikor is az Umbrella-csoport, az Európai Unió és a legkevésbé fejlett országok csoportja közti megállapodások révén végül sikerült az áttörés, mégpedig a Föld legnagyobb hatalmának, az Amerikai Egyesült Államoknak az akarata ellen.

Az etikus globalizáció elkezdéséhez természetesen nem kell megvárnunk az új nyolcak első tanácskozását. Lássunk hozzá saját európai kertünkben. Mi szól az ellen, hogy az unió minden döntését megvizsgáljuk arra nézve, hogy miképpen hat bolygónk leggyengébb lakóira? Növeli a szakadékot a gazdag Észak és a szegény Dél között? Mi az egyik vagy a másik döntés következménye a világméretű ökológiai problémák szempontjából? Nem kellene esetleg harmadik országbeli tudós elmék véleményét meghallgatnunk? Mert egy dologban igazatok van: még ha a szándékaink a legjobbak is, gyakran fontosabbak számunkra egy multinacionális olajtársaság vagy az európai cukorrépa-termesztők érdekei, mint a Niger deltájában élő ogoni nép sorsa vagy a Costa Rica-i cukornádültetvényeken dolgozó munkások szűkös keresete.

Guy Verhofstadt
globalisationpremier.fed.be



« Vissza

 


PageRank ellenőrzés

Honlaptérkép

 
 

A HunniaNet.net szerkesztői kijelentik, hogy a HunniaNet oldalain megjelenő írások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállalnak, mindenkor a szerzők viselik az erkölcsi, politikai és jogi felelősséget, úgy a polgári jogi, mind a büntetőjogi következményeket illetően.